Házrendszerek
Egyenlő házrendszerek
Az egyenlő házrendszerek az asztrológia legegyszerűbb, ugyanakkor évszázadok óta alkalmazott módszerei közé tartoznak. Az úgynevezett jegy-ház rendszerben az aszcendens csupán a felkelő jegy meghatározására szolgál, és az első ház a kérdéses jegy 0°-ánál kezdődik. Innentől minden egyes jegy megfelel egy-egy háznak, amíg a kör be nem zárul. Ez az elrendezés volt a fő rendszer a hellenisztikus asztrológiai hagyományban, és napjainkban is széles körben használatos a védikus asztrológiában.
Az Equal House rendszer szintén 12 darab, egyenként 30 fokos részre osztja az ekliptikát, de ebben az esetben az első ház csúcsa pontosan az aszcendens (a napfelkelte keleti pontja). Ez a megközelítés különösen hasznos a magas földrajzi szélességeken – főként a 60° fölötti területeken –, ahol a Placidus rendszer torzulásokat okozhat. Fontos megjegyezni, hogy ezekben a rendszerekben a Medium Coeli (MC), azaz az égbolt legmagasabb pontja, nem feltétlenül esik a 10. ház csúcsára – hanem a horizont feletti házak bármelyikében megjelenhet.
Kvadráns házrendszerek
A kvadráns házrendszerek négy kiemelt pont – az aszcendens, a mélypont (Imum Coeli), a descendens és a delelési pont (Medium Coeli) – alapján osztják fel a horoszkópot. Ezeket a pontokat horoszkópszögeknek nevezzük, mivel különleges jelentőséggel bírnak: az ezekhez tartozó házak mindig hangsúlyosabbá válnak, és az itt elhelyezkedő bolygók kiemelt hatást gyakorolnak az egyén életére.
A kvadráns rendszerek az asztrológia egyik legelterjedtebb megközelítését képviselik, mivel dinamikus módon kötik össze az égi és földi viszonyokat. Bár több változata is létezik, itt most csak azokat említjük meg, amelyek különösen fontosak az astroflow munkájában, vagy amelyek napjainkban a leggyakrabban használt rendszerek közé tartoznak.
Porphyrios és Regiomontanus rendszerei
A legegyszerűbb kvadráns házrendszer a Porphyrios-féle felosztás, amely az ekliptika négy kvadránsát három-három egyenlő részre osztja. Bár első ránézésre egyszerűnek tűnik, ez a rendszer alapjául szolgál számos más kvadráns házrendszernek – még akkor is, ha azok eltérő matematikai számításokra épülnek.
Ha viszont a mennyei egyenlítőt (a Föld egyenlítőjének égi vetületét) osztjuk tizenkét egyenlő részre, majd ezeket a szakaszokat az ekliptikára vetítjük, akkor kapjuk meg a Regiomontanus-rendszert. Bár manapság ritkán alkalmazzák, történelmi jelentősége vitathatatlan: ez a rendszer készítette elő a talajt a modern nyugati asztrológia legelterjedtebb házrendszere, a Placidus számára.
Placidus-rendszer
A Placidus házrendszer azon az elven alapul, hogy az ekliptika fokai hogyan haladnak a mélyponttól (Imum Coeli) a horizontig, majd onnan a delelési pontig (Medium Coeli). Ez az időalapú rendszer különösen részletes képet ad arról, hogyan „emelkednek fel” a bolygók a horizonton, és miként nyernek jelentőséget az egyén életében.
A rendszer egyik kihívása azonban a magasabb földrajzi szélességeken jelentkezik. Ilyen szélességi körökön bizonyos fokok soha nem érik el a horizontot – ez pedig azt eredményezi, hogy az ezekbe eső bolygókat nem lehet hagyományos módon házakba sorolni anélkül, hogy a rendszert jelentősen ki ne kellene terjeszteni. Ha például egy távoli északi városra készítünk képletet, azt tapasztalhatjuk, hogy a Placidus-rendszer „összenyomja” a képletet: csak két óriási ház és néhány, azokhoz szorosan tapadó ház marad használható formában.
Mindezek ellenére a Placidus napjainkban még mindig a legelterjedtebb házrendszer a nyugati asztrológiában – részben történelmi hagyományai, részben pedig árnyalt megközelítése miatt.
Meridián-rendszer
Bár a történelem során számos házrendszer vált jelentővé egy-egy korszakban, az eddig bemutatott rendszerek azok, amelyek munkánk szempontjából a leginkább relevánsak. Mégis, a teljesség kedvéért érdemes megemlítenünk egy igazán különleges rendszert is: a Meridián-házrendszert.
Ez a módszer a mennyei egyenlítőt osztja fel tizenkét, egyenként 30 fokos szakaszra, majd ezeket a szakaszokat az ekliptikára vetíti ki úgy, hogy a vetítés a világpólusokat (az északi és a déli égi pólust) tartalmazó nagy körök mentén történik. Bár a gyakorlatban viszonylag ritkán alkalmazzák, a Meridián-rendszer különösen hasznos lehet az áthelyezési asztrológiában (relokációs képleteknél), amikor azt vizsgáljuk, hogyan változik a születési képlet hatása különböző földrajzi helyszíneken.