Bár a csillagászat hivatalosan már nem sorolja a Plútót a bolygók közé, az asztrológiában jelentősége mit sem csökkent. Valójában épp az, hogy „lefokozták”, tökéletesen tükrözi a természetét: Plútó az, amit az emberiség nem akar látni, nem akar elfogadni – de mégis mindannyiunkban ott van. Felfedezése időben egybeesik a 20. század legsötétebb kollektív eseményeinek előzményeivel – például a Harmadik Birodalom felemelkedésével –, és ez már önmagában utal arra, hogy a Plútó nem finomkodik: elvezet a pokolba is, ha szükséges, csak hogy felfedje az igazságot.

A Plútó a tabuk, sötét ösztönök, elnyomott vágyak, szexualitás, hatalomvágy, trauma és halál bolygója. Ő uralja a Skorpió jegyét, és koncentrált energiája egyfajta „pszichológiai atombomba”: mindazt magában tartja, amit mélyre rejtettünk – egészen addig, amíg ki nem tör. Mert ki fog. A Plútó nem elégszik meg a felszínnel. Ő az, aki a mélybe vezet, alagutakon, traumákon és veszteségeken át, hogy végül regeneráljon. Ő a pusztító vihar, amit túl kell élnünk – de ha sikerül, az újjászületés erejével emelkedhetünk ki belőle. A Plútó megtanít arra, hogy ami nem öl meg, az valóban erősebbé tesz – de ehhez előbb szembe kell néznünk azzal, amit eltemettünk magunkban.

A Plútót a csillagászat 2006-ban hivatalosan törpebolygóvá minősítette, kis mérete és sajátos pályája miatt. Ám nevét nem véletlenül kapta az alvilág istenéről: már felfedezésének módja is különleges volt, hiszen előbb megjósolták a létezését, mint hogy meglátták volna – az Uránusz és a Neptunusz pályájának finom eltérései ugyanis egy újabb, rejtőzködő bolygóra utaltak. Mérete kisebb, mint a Naprendszer több holdjáé (például a Holdé vagy a Ganymedesé), mégis rendelkezik saját Nap körüli pályával, ami miatt továbbra is „bolygószerű” viselkedést mutat.

Pályája nemcsak kicsi, hanem rendkívül excentrikus és megdőlt, és előfordul, hogy időlegesen közelebb kerül a Naphoz, mint a Neptunusz. Lefokozása óta új „társakra” lelt más törpebolygók személyében – köztük a Ceres, Makemake és Eris nevű égitestekkel. Ez az új kapcsolatrendszer mintha szimbolikusan is tükrözné a Plútó küldetését: felhívni a figyelmet arra, amit kirekesztettünk, elutasítottunk vagy nem értékeltünk eléggé, legyen az egy kisbolygó – vagy a saját tudattalanunk.

Asztrológiai értelemben a Plútó akkor is hatalmas erő, ha méretében jelentéktelennek tűnik. Az univerzum – és a lélek – titkai nem mindig ott rejlenek, ahol a legnagyobb fényt látjuk.

Függetlenül attól, hogy hivatalosan törpebolygónak minősítik, az asztrológiában Plútó továbbra is a Skorpió uralkodó bolygója, megosztva ezt a szerepet a Mars hagyományos hatalmával. Míg a Mars az aktív, férfias energiát képviseli – kezdeményez, harcol, küzd – addig a Plútó ennek a mély, sötét, nőies ellentéte: az ösztön, az elengedés, a beavatás és a halál szimbóluma. A Mars kezdet, a Plútó vég. Jin és Jang. A valódi erőt pedig nem a Mars harciassága, hanem az mutatja meg, mennyire tudja elfogadni és integrálni a Plútó női, befogadó természetét.

A Skorpió jegyben uralkodó Plútó mélyreható változásokat, intenzív tapasztalásokat és radikális átalakulást hoz. Ebben a jegyben az Uránusz is emelkedik – az individualitás, az emberi szellem és a test fölé emelkedő tudatosság bolygója. Ez azt üzeni, hogy lelkünk képes testeken, nemeken és életeken keresztül alakulni, így a világban ma is uralkodó felszínes megosztottságok – nemi, faji vagy vallási különbségek – csupán torzításai annak, amit valóban megélhetnénk: az egységet és az elfogadást.

Plútó hatása ritkán nyilvánvaló, különösen a hétköznapi szinten. Lassan, de visszafordíthatatlanul formál át – sokszor csak válságokon, veszteségeken és mély belső konfrontációkon keresztül. Ám akik képesek megérinteni valódi működését – például ha közel áll az aszcendenshez vagy hangsúlyos a képletben –, azok számára a Plútó valódi beavatás. Ha eljutunk ehhez a ponthoz, akkor képesek lehetünk átlépni tér és idő határain, újraformálni sorsunkat, és szimbolikusan meghaladni magát a halált is.

A Plútó nem a „szép dolgok” bolygója – és ez nem azért van, mert gonosz, hanem mert mi magunk hiszünk a gonosz létezésében. Ha létezne ördög egy születési képletben, az valószínűleg a Plútó lenne – és annak a háznak a területén fejti ki hatását, ahol tartózkodik. Itt jelenik meg a félelem, a birtoklás, a féltékenység, a pusztítás és a tudattalan mély bugyraiban élő késztetések formájában. A Plútó bennünk él – az ösztönökön túli énünk, amely akkor tör felszínre, amikor elutasítanak, megbélyegeznek vagy amikor gyerekként elfojtották a természetes vágyainkat.

Társadalmi szinten a Plútó háborúként, terrorként, járványként vagy természeti katasztrófaként jelenhet meg – kollektív energiaként, amelynek le kell vezetődnie, ha az emberiség túl sokáig nyomja el saját igazságait, félelmeit és ösztöneit. Asztrológiai szinten gyakran jelenik meg olyan országokban vagy területeken, ahol a kollektív múlt – „az ősök folyója” – nem kapott elfogadást vagy feloldást, így újra és újra felszakad.

Amikor azonban a Plútó jól áll a képletben – megfelelő jegyben, erős aspektusokkal –, akkor ő a gyógyító erő, a mélyreható átalakulás forrása. Megmutatja, hogyan regenerálódhatunk, hogyan vethetjük le régi identitásunkat, és születhetünk újjá egy teljesebb, őszintébb énként. A Plútó az atommag szimbolikája: egyetlen pontba sűrített elképesztő energia, amely vagy rombol, vagy felszabadít. Ha kapcsolatba kerülünk vele, felfedezzük, hogy életünkért teljes mértékben mi vagyunk felelősek, és hogy valójában nincs olyan akadály, amit ne lehetne meghaladni – még a halált sem.